|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Kolozsvar Tarsasag 2009. október 31.Rubicon-estet tartottak október 29-én a Kolozsvár Társaság székhelyén. A budapesti történelmi folyóirat bemutatását a Korunk Akadémia 2009–2010-es történelmi vonala nyitórendezvényeként tűzték napirendre. Rácz Árpád, a Rubicon főszerkesztője elmondta, első számuk 1990 elején jelent meg, most a 19. évfolyam végén már a 200. számot készítik elő. Példányszámuk, témától függően, 18 000 és 26 000 között mozog. /Ö. I. B. : Történelmi folyóirat „vendégeskedése”. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./2009. november 17.Kincses Kolozsvár címmel műemlék-ismereti vetélkedő döntőjét tartották november 14-én az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban. A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) által még tavasszal meghirdetett vetélkedőn a kolozsvári magyar líceumi osztályokkal rendelkező tanintézetek X. osztályos diákjai vehettek részt. A zsűriben Asztalos Lajos, Deák Árpád és Gaal György, Kolozsvár műemlékeinek szakavatott ismerői vettek részt. A díjkiosztást a szervezők összekötötték az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozata Kincses Kolozsvár című kiállítása megnyitójával. A kiállítás színhelyén, a Kolozsvár Társaság főtéri galériájában Székely Géza tanár és Takács Gábor értékelte a kiállított félszáz Kolozsvár műemlékeiből ihletődött alkotást. /Gergely Gyula: Sikeres műemlék-ismereti vetélkedő. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./2009. november 28.Régi kolozsvári gyárak címmel ipartörténeti fotókiállítás nyílt november 27-én a Kolozsvár Társaság székhelyén. A Kolozsvár gazdaságtörténeti és ipartörténeti szempontjából fontos tárgyi bizonyítéknak számító fényképek összegyűjtését Farkasné Imre Mária, a Kolozsvár Társaság vezetőségi tagja kezdeményezte. A Kolozsvár Társaság fényképgyűjtési akciót kezdeményezett az ipartörténettel kapcsolatos képi emlékek átmentése céljából. /(J. J.): Ipartörténeti fotókiállítás Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./2009. december 7.A kolozsvári Főtér átalakítása új helyzet elé állította a helybeli magyar és román közösséget. Az új arculatú Főtér – az eredeti elképzelések szerint – olyan színvonalas és igényes közösségi programok helyszínévé kellene váljon, amelyek Kolozsvár szellemiségéhez, Erdély fővárosának központjához illőek. A sebtében átadott új Főtéren rögtön kihirdették, hogy karácsonyi programokat advent időszakában, felkérve a magyar közösség képviseletét is, állítson össze megfelelő műsorszámokat erre az eseménysorozatra. A kolozsvári Főtér, az erdélyi magyarság jelképes főtere, nem válhat piaci zsibvásárrá. Az aláíró szervezetek közös állásfoglalásukban elhatárolódunk az ilyenfajta tömegrendezvényektől. Az aláírók között vannak az egyházi vezetők, magyar parlamenti képviselők, Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület /EMKE/ tiszteletbeli elnöke, Dáné Tibor Kálmán az EMKE elnöke, László Attila az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Gergely Balázs az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei szervezetének elnöke, Bodó Barna a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke, Egyed Ákos az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke, Kató Béla a Sapientia Alapítvány elnöke, Kántor Lajos a Kolozsvár Társaság elnöke Sándor Krisztina a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke és Zsigmond József a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke. Állásfoglalás. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./2009. december 11.Balla Zsófia első kincses városbeli önálló szerzői estjére került sor december 10-én a Kolozsvár Társaság székhelyén. A költővel Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője és Demény Péter író, szerkesztő, a meghívott munkásságának egyik legjobb ismerője beszélgetett. A rendezvény keretében Balla Zsófia a pozsonyi Kalligram Kiadónál idén megjelent A nyár barlangja című kötetéből olvasott fel verseket. A szerző Budapesten élő kolozsvárinak vallja magát. /Ferencz Zsolt: Szülővárosába érkezett Balla Zsófia. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./2009. december 17.December 15-én a Kolozsvár Társaság székhelyén a Korunk – Komp-Press Kiadó két új könyvét mutatták be. Kiss János Négyoldalú igazság (Naplójegyzetek 1978–1980) című kötetét Kántor Lajos ismertette. A szerző az akkori megyei pártállami napilap, az Igazság főszerkesztő-helyettese volt, majd áthelyezték a Dolgozó Nő, onnan pedig a Korunk folyóirathoz. A szerző 1977-ben kezdett naplót írni. Akkoriban mindent papírra rögzített, ami fájdalommal töltötte el. A jelenleg Magyarországon élő Erdélyi Lajost gyökerei Marosvásárhelyhez és Kolozsvárhoz kötik. Erdélyi Lajos A túlélés műhelyei című portréalbumát Horváth Andor mutatta be. /Ö. I. B. : Múltidéző, Korunk módra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||